Fiat Seicento 1.1 Sporting (1998) - Morgós törpe...
2007. 09. 24.
Törpe... Nem egész 5 m2. Ennyi, se több, se kevesebb. Háromszázharminchárom centi hosszú és egyötven széles.
Kicsi, borsos, de megannyi élmény forrása.
Döngeti a mellét
A modern 600-as első kiadása, fékhűtő imitációkkal, sárga indexszel és még a régi ötcsík FIAT jellel az
orrán. Oldalt sárgából kékbe váltó védőcsíkokkal, hátul fullpiros lámpákkal, könnyűfém felnikkel (5,5x13)
és 165/55-ös gumikkal. A Sportinghoz járt még szériában kagylóülés, elektromos ablak, központi zár,
bőrkormány és váltó, illetve egy dudor a műszerfal közepén, fordulatszámmérő órával töltve. A beltérben
kiviláglott még a kocsi színe, ami tovább dobta a hangulatot. Ugyanakkor 98-ban még nem volt benne légzsák,
ABS, még a szervokormányt is rendelni kellett, a hátsó ülést pedig csak egyben lehetett hajtogatni.
A FIAT szerint nem, de szerintem dinosárga színe van. Feltűnő, gyerekes, de imádom. Elől a már említett
műbeömlők alatt kicsi, kocka ködlámpák trónolnak. Felkapcsolva kifejezetten agresszívé teszi a kocsit.
Mint az állatvilágban, felfújja magát ezzel a lámpával és döngeti a mellét...
A kaszni rövid, így a kocsihoz képest hosszú motorháztetőn túljutva szinte rögtön a végére is értünk a
mutatványnak. Egy ajtó, egy ék alakú ablak, és kész, vége! Amilyen hamar véget ér a kocsi, pontosan akkora
a csomagtér. Egy párnak másfél órára, két férfinak egy napra elég. Ha már hárman vannak és nő is van a
társaságban, az ülésre is pakolni kell. Hátulra csak ellenségeinket ültessük, őket viszont minél többször,
de embertársaink nagy része nem érdemli meg, hogy bekényszerítsük őket a zsebkendőnyi területre.
Érdekes a hátsó szélvédő és a lámpák, de az autó innen is jól mutat. A lökő alján kis diffúzor-imitátor terpeszkedik.
Haszna nincs, de tovább erősíti bennünk a minisportkocsi érzést. A mini érzést testesíti még meg, hogy
olyan helyekre lehet vele beférni, ami mellett még a rutinos vezetők is elmennek.
Puncskészítő
Beülni jó. Nagy ajtókon keresztül zuttyanhatunk bele a keskeny, enyhén öblös, kék-fekete sportülésekbe.
Persze nem egy Recaro, de nem is fapad... Az ajtók kellemes pukkanással záródnak, nyoma sincs kisautós
klattyanásnak, fémtepsi hangnak. A műszerfal egyszerű, a sofőr előtt egyetlen órával. Ennek a karimájába
vágták be az összes visszajelző fényt. A benne található nagy óra mutatja a sebességet. Van még itt egy
kis benzinmérő, egy időóra és finito... Vízhőfok nincs, nem is kell. Ha túlhevültünk, akkor úgyis pirosan
villog a lámpa és száll a köd a kocsi orrából. Középen egy hegycsúcs gyomrában trónol a fordulatszámmérő.
Élvezettel lehet a mutatót a 6700-as megálljig pöckölni a gázpedállal. Jó móka!!!
Továbbhaladva a jobb oldal felé a légzsák helyén egy hatalmas, legalább 10 literes szakadék tátong.
Fedele nincs, így a CD-ket az ülés alá kell tenni, de a lyukba minden táska belefér, és benne is marad.
Nem esik le az ülésről kanyarban, és nem jön-megy fékezéskor-gázadáskor. A mütyüröket a puncs készítésére
is alkalmas kesztyűtartó alatt, egy pici fiók nyeli el. Két térképnek, és egy jégkaparónak elég, a
többinek pedig ott van a két ajtón található, hosszú és elég nagy zseb. Jó fogású bőrkormány és igényesen
varrt bőr váltógomb esik még kezünk ügyébe. Jópofa helyen van az elektromos ablakemelő (középen), a
ritka elektronika egyike a kocsiban, de még 7 év után is le-fel, ahogy kell. A hangulat további fokozására
pedig "lebukó nap" narancssárgára festették a műszereket, és a középkonzol kevlár utánzatú festést kapott.
A kapcsolók nagyok, jól elérhetőek, a vészvillogó kifejezetten vicces. Mint egy fél, piros golflabda.
Fűtés-hűtés egyszerű, aki teheti, klímásat vegyen. És érdemes válogatni, hisz elég sok példány közül lehet
szemezgeti. Ha vigyáznak rá, kopásnak se híre, se hamva. A Sportingban szokásosnak mondható bőrkormány
viseletesebb egy kissé, de ezzel együtt lehet élni.
Morgós...
1108 ccm, 54 lóerő, 88 Nm, 2750-es fordulaton. Kevésnek tűnik, főleg a külsőhöz képest, de nem az. Váltója
rövidebb, mint a sima Seicento-é, így ha időt nézve nem is, de érzésre decens gyorsulás hozható ki belőle.
A fokozatok olyan rövidek, hogy ötödiket simán lehet városban kapcsolni. A motor jól pörög... 6700-nál
szabályoz, de már 3000-nél átvált morgósba. A morgással együtt jön az erő is, persze szétszakadni nem
fogunk, de városi vagy szerpentin királyok simán lehetünk. A szervo nélküli, nagyon pontos és a közvetlen
kormányzásnak hála, nem fogunk szégyent vallani a kanyarcsatákban. Akár gázzal is lehet kormányozni, és
mintha gokartban ülnénk, annyira érezhető a csúszáshatár.
A kanyarvadászatot a kerekek és az alaphoz képest gyárilag ültetett futómű is támogatja. A per ötvenötös
gumik jól fogják az utat, és nagyon jól fékezhetőek, ugyanakkor aki teheti, az vegyen rá még egy kicsivel
szélesebbet. Próbáltam 175/50-es "hengerekkel" is. Kanyarvadászatban is jobb társ és sokkal nagyobb
lassulás csikarható ki. A fék jól adagolható, de hajlamos elfogyni. Elől sima tárcsa, hátul dobfék
kombinációja városban elég, de "versenyzéshez" nem. Olyannyira tud fáradni, hogy 140-ről fékezve 30 körül
megúszik a kissárga, aztán lehet imádkozni és számolni a métereket:-)
Ekkor érdemes visszakapcsolgatni, de ne hirtelen és ne nagy fordulaton, mert hármasból kettesbe
meg-megreccsen a váltó (felfelé is egyesből kettesbe). Ha az embernek elfáradt fékkel van lélekjelenléte,
hogy óvatosan pakoljon lefelé, akkor megúszhatja váltó-, illetve csontrecsegés nélkül.
Az egyetlen dolog, ami lohasztja taposós kedvünket, az a fogyasztás. A forgalom ritmusát tartva nem lehet
6 alá menni, kicsit élvezve a vezetést pedig simán 7, míg versenyezve 8-8,5 liter. Mindez egy 1,1 motorból,
csak 54 lovat etetve nem túl pénztárcaderítő. Annál inkább a fenntartása. 7 év és 76ezer km után semmi,
csak tankolni kell, kulcs be és gyerünk. Cserélve csak az előírtak voltak, és természetesen a gyári olasz
akkumulátor 1,5 év után.
És mégis kinek?
Szingliknek, egyedül...
Feleségnek, babával...
Fiataloknak, kettecskén...
Bulizni négyecskén...
Vagy:
Munkába járni...
Hétvégén bevásárolni...
Határokon belül túrázni...
Városban versenyezni...
