Annyira zöld, hogy már kék
2008. 03. 02.

Kékeszöld Mercedes A címen szereplő színek a Mercedes-Benz S 400 BlueHYBRID autójára hivatott felhívni a figyelmet.

Abban nincs semmi meglepő, hogy az autót feltaláló cég 2008 elejére képes volt előállni egy hybrid modellel. Még az sem újdonság, hogy diesel-hybrid modellel hozakodtak elő.
Az érdekesség ott kezdődik, hogy a német cég az önmagában is elég tisztának és takarékosnak tekinthető Bluetec-Dieselmotort világelsőként egy Lithium-Ion-Hybridmodullal kombinálta.
Ez utóbbi az elterjedtebb Nikkel-Metallhydrid akkumulátorokhoz képest lényegesen kisebb tömegű és lényegesen nagyobb kapacitású. Ezt a Mercedes még megfejelte azzal, hogy az akkumulátorokat bekötötte a hűtőrendszerbe, aik így az optimális 15 és 35 Celsius között üzemelhetnek az autó élethosszáig tartó ideig.

A menetdinamikai adatok is egészen kellemesek:
- 299 Le és 375 Nm, amik 7,3 másodperc alatt lökdösik fel a sebességmérőt 100 km/h-ig. A száguldást az elektronika 250 km/h-ig engedélyezi.
- átlagosan 7,9 literes gázolajfogyasztás, ami 190g/km CO2 kibocsátással jár együtt. Kategóriáját tekintve a legjobb érték jelenleg.

Környezettudatos gazdagok előnyben.

(autobild.de)

Valid XHTML 1.0 Transitional Valid CSS!