Néhány ember - köztük én is - úgy gondolták, milyen jó lenne, ha kiugranék Berlinbe.
Autó van, benzin van, a térkép szerint még út is vezet oda, szóval hajrá!
Utazás előtt illik alaposan tájékozódni.
Szovákiában és Csehországban matricás rendszerű útdíjfizetés van az autópályákon.
A nagy Egybesült Európának köszönhetően - és persze az AKA-nak - itthon is lehet kapni mindkét ország matricáját.
Mivel bíztam az autómban és a tájékozódó képességemben, mindkét országba a legrövidebb időtartamú matricára ruháztam be. Na meg persze vettem még egy magyar 4 naposat is. Szerencsére ez utóbbi már virtuális matrica, amit nem kell kiragasztani, különben nem sokat láttam volna az útból.
Az M1-esen egy török vendégmunkás állt meg az árokban autójával és családjával, csak autómentő és rendőr volt a helyszínen, remélem az anyagi kár és az ijedség mellett semmi komolyabb nem történt.
A határ előtt még kisdolog 200 forintért, amit aztán le is vásároltam a boltban. Ha úgy vesszük, ingyen volt a csoki.
A határt már csak a szlovák feliratokról és a sodrós S-kombinációról lehet felismerni (csak a megengedett sebességet engedtem meg magamnak:-)).
Szlovákián igen gyorsan átértünk, egyedül a pozsonyi szakaszon kellett lassabban menni, mert az a rész egy városi szakasza az autópályának. Kicsit hasonlít a belgrádi átvezetőhöz, csak az zsúfoltabb volt, amikor arra jártam.
A szlovák-cseh határ még kevésbé volt feltűnő, mint az előző: híd eleje, folyó, híd vége, Csehország.
Az viszont már feltűnt, hogy az autópályát a régi M7-es betonlapjaiból építették. Gyermekkorom emlékei rohantak meg, ahogy végigdöcögtem azokon a lapokon. Ha valaha mondtam valami rosszat a magyar autópályákról, visszavonom!
Prágában először azt hittem eltévedtem, de a kanyargásból egyszer csak újra autópálya lett. A jobbik fajtából, és még jó irányba is vitt!
A határ előtt tankolás - ha a németek is ide járnak benzinturistáskodni, nekem is jó lesz - sajnos kártyát momentán nem tudtak elfogadni, de az Eurót egész tisztességesen váltották. Vagy nem, de annyi úgy sincs, hogy számítson.
A német határ el?tt némi kavargás egy körforgalomban. Egy német rendszámú autó csak a 2. kör után érezte magát biztosnak a kihajtásban. Bennem a magyar virtus dolgozott és elsőre rákanyarodtam a jónak vélt útra.
Néhány km és néhány alagút után a német Faterland útjait koptattam. Nem is rossz egy kezdőtől!
Berlinig egy apró karambol és a hozzá tartozó apró Stau, kisdolog és rengeteg német.
Berlinbe érve rövid megálló az első benzinkútnál, környezetvédelmi matrica kellene, mivel anélkül nem lehet behajtani a kijelölt zónába, ami egyfajta belső körgyűrű és az S-Bahn határolja.
A benzinkutas hölgy a fejét rázta, csak a szervízekben lehet kapni, hétköznap. Mivel a kérdés elhangzásának ideje vasárnap volt, ismét jött a magyar virtus: irány a Központ matrica nélkül! (A matrica ára 6 Euró, a hiányának büntetése 40, ha elkap a rendőr) Szerencsére vasárnap nem akaródzott matricátlan vándorokat keresni a rend őreinek, így este 6-kor célba értünk.